2013. február 22.-én , Biri Községben megrendezésre került, „A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok-„A” komponens-„Szemléletformálás Biriben a környezettudatosság jegyében” elnevezésű (KEOP – 6.1.0/A/09-11) rendezvénysorozatunk utolsó rendezvénye. A programjainkat már a korábbiakban megszokott nagy érdeklődés övezte a tanulók és pedagógusok részéről egyaránt.
A diákok figyelmesen nézték végig az „ Otthonunk” című filmvetítést,melynek kiválasztása során törekedtünk olyan ismeretterjesztő tartalommal bíró anyag kiválasztására, mely kellően megdöbbentő és figyelemfelkeltő a 14-18 éves korosztály számára is. A film eleje szimplán a Föld ökoszisztémáját mutatta be, majd környezetszennyezés mai mértékét elképesztő adatokkal, tényekkel támasztotta alá. Las Vegas, New York, Los Angeles, Shenzhen, Mumbai, Tokió és Dubai tipikus példái a pazarló világ fellegárainak. A film második része volt a legérdekesebb: az új technológiai eljárásokon keresztül mutatta be a film a nem is olyan távoli jövőt. A visszajelzések alapján jó választás volt, mivel a tanulók vetítés utáni csoport foglalkozásokon hatalmas aktivitással vettek részt.
A résztvevőknek kiadványokat osztottunk ki, mely kiadvány tartalmát tekintve teljes mértékben igazodott a filmben megfogalmazottakhoz, és az azt követő eladás, és csoportfoglalkozás témájához. A célcsoport korosztályának érthető megfogalmazásban vezette rá a fiatalokat a problémára, és mutat azokra megoldási lehetőséget környezetükben.
Az előadások alatt is tapasztaltuk, a nagy érdeklődést a tanulók részéről. Rengetek kérdést kaptunk tőlük arról, hogy mire kell odafigyelniük, és hogy mivel tudják elősegíteni a környezet védelmét. Minden bizonnyal sikerült megindítani bennük egyfajta szemléletváltozást és környezettudatos felnőttekké válnak majd.
„Ne pazarolj fotópályázat!” címmel szerveztük a 4. vetélkedőnket. A fiatalok fotó formájában mutathatták be a mindennapjaikban a nem fenntartható életmód és fogyasztási szokásokat. Az előadások után kiosztottuk a jutalmakat a nyertes diákoknak, akik nagyon boldogok voltak és nagyon örültek a díjaknak.